Tegnapelőtt voltam KRESZ-vizsgán, újra, ezúttal végre sikerült is a dolog. Most úgymond van egy kis tapasztalatom a tanulás részéről a dolognak, hogy hogyan lehet, és hogyan nem lehet lerakni a vizsgát, és gondoltam le is írom, mert.

A vizsgázók két csoportra oszlanak: az egyik a menő egyetemista csávó réteg, aki előző nap kilenckor leül a gép elé, és mondjuk éjfélig kipörget párszor tíz tesztet, aztán másnap elmegy, lerakja, és onnantól kezdve hirdeti a világnak, hogy a KRESZ az fika, ő bezzeg egy félisten, és hogy gyakorlatilag tanulás nélkül lerakta, jajj de jó. Ha valakinek van fölös 4600 forintja, ki lehet próbálni ezt a módszert, mert néha egyébként tényleg bejön, csak éppen nem mindig.

Ahhoz, hogy _biztosan_ bejöjjön a dolog, ahhoz persze tanulni is kell. Az alábbi módszer elég jól működik: rá kell szánnunk a dologra két-három napot. Már minimális háttértudás esetén is működik, hogy nem tanulunk előzetesen semmit, hanem a tesztkönyvből, vagy szoftverből, vagy akárhonnan megnézzük a lehetséges összes kérdést (~3000 db). Nem kell nagyon memorizálni, csak elolvasni, és tippelni a helyes válaszra. Ha nem jön be, megnézzük, memorizáljuk. Ha nagyon nem megy egy részt, azt elolvassuk a könyvből. Ez megy kábé két napig, a harmadik napon (vagy ha nagyon gyorsak akarunk lenni, a második nap végén) pedig nyomunk pár (szerintem pl. 10 is bőven elég) próba-tesztet. Ez az a lépés, amit nem lehet lespórolni. Úgy odamenni, hogy előtte nem teszteltük a tudásunkat, és csak reménykedünk benne, hogy mindent tudunk, mert hát elolvastuk előtte teszemazt a könyvet - ez nagy hülyeség (én is így csináltam az elején). És ha kiderül a tesztelés során, hogy ez bizony nem megy, akkor még mindig lehet tanulgatni, próbálgatni, akár csak egy adott tananyagrészt is, de összességében onnan már könnyebb, mint a teljes sötétségből indítani.

Még annyit, hogy ne hagyjunk ki egy anyagrészt sem. Én például először nem olvastam el a vezetéselméleti részt, mondván, hogy az úgysem kell. De, kellett volna. És ahogy én látom, nagyjából az összes kell. Sajnos. Szóval ez a KRESZ egy olyan dolog, hogy két-három napot rá kell szánni, de azt teljesen, és akkor az a pár nap hatalmas szívás, de ha valaki nem akar fölöslegesen pénzt kiadni a pótvizsgákra, akkor ezt vállalni kell. Szerintem.

Ez is egy inkább "Mostanság"-típusú bejegyzés lesz, csak nem akartam neki ezt a cikket adni, mert olyanból már van (pontos szám három.

Épp a második félév első hetei folynak. Baromi egyszerű, nincs doga, lazulunk kétezerrel, a médiatanár minden órán agyondicséri a tyúkos filmünket, kultúrálódunk, ilyesmik. Én például Az ember tragédiáját olvasom épp, persze azért, mert épp kötelező (jajj de ciki), de egyébként is fantasztikus műnek tartom, nagyon tetszik. Szabadidőmben (és most ebből tényleg aránylag még sok van) fotózom, sétálok, gitározok, ilyesmik. Boldog békeidők. Bár ez a mostani hideg nem a kedvencem nekem sem, és érezhetően kevesebb időt töltök kint, mint mondjuk 25 fokban, de a kedvemet ez sem zavarja meg, el vagyok én így is, mint a befőtt.

Ráadásul már KRESZ-re sem kell járnom, igaz, lesz helyette majd elsősegély-tanfolyam, de az is csak két alkalom, és utána szabadok a szombatjaim. Ami viszont most kifejezetten zsír, hogy holnap megyek haza. Szerdán ugyanis Latin OKTV lesz, megyei forduló, de valami gixer van a rendszerben, és ezért a győr-moson-sopron-megyei forduló is Budapesten kerül megrendezésre. Nekem persze nem gond, holnap koradélután már otthon fogom bámulni az Alcatraz meg a Fringe legújabb részeit (jobb híján, mondjuk, de lehet még kitalálok valamit), aztán szerdán még bkv-zok egy jót (még létezik ez a cég?) és tudomisén még mit csinálok, aztán egy lehetőleg minél későbbi vonattal visszatérek az egyébként szintén szeretett mókuskerekembe.

Egyébként meg egy pszichopata beteg állat vagyok.

Még az őszi szünetben írtam egy cikket, amiben először fogalmaztam meg, hogy számomra ezek a pannonhalmi évek olyanok, mintha lenne két, egymástól külön álló életem: egy itthon, és egy a kollégiumban. Ezt a kettősséget már nagyon régóta érzem. Egyszer nagyon kiakadtam egy visszautazás előtt, és akkor írtam az azóta már sokat idézett, a fent linkelt cikk előzményeként szolgáló posztot, amiben lényegében azt fejtem ki, hogy otthon jó, Pannonhalmán szar. A lényegi részek:

A koleszban nincs blogolás, nincs kellemesbeszélgetés emesenen, éjjelbe nyúlóan, és még az iskolám minden kiválóságával együtt is a családi szeretet, környezet, törődés, stb. helyett nincs más, csak a koleszi lét: szar kaja, vasszigor, kevés alvás, és szabadidő, stresszes hajtás.

És bár azóta már nagyon másképp érzem ezeket a dolgokat, az akkor leírt dolgokat, a viszonylag feszes napirendet és az egyéb szabályozásokat mind a mai napig érzem, és ezek elég feszesen elkülönítik egymástól az "itthoni" és a "koleszi" létet: nem kell sokat magyarázni, amikor felszállok Pannonhalmán a buszra, akkor teljesen máshogy érzem magam, mint amikor két órával később leszállok a vonatról Budapesten. Nem kell szépíteni, Budapesten szabadabb. Ez most kivételesen tényleg nem panaszkodás, de nagyjából ez az a különbség, ami ténylegesen is két különböző "élet" hatását kelti. És e két különböző létállapot között elég nehéz az átjárás. Egy-egy hazautazás előtt már napokkal korábban csak arra tudunk gondolni, hogy milyen jó lesz otthon, az előző nap pedig teljes egészében a pakolászásról - takarításról szól. És ezek a nagyon begyakorlott, nagyon berögzült rítusok azt az érzést keltik minden diákban, hogy hazautazás bizony nem minden nap van, a hazautazás ünnep, amire sokat kell készülni, és akkor majd egyszer, és, és, és...

Mindezt csak azért mondtam el, mert ezt a "rendszert" pont ma megtörtem egy kicsit Délelőtt ott voltam a tanításon, aztán "lazán" felszálltam egy buszra, onnan egy vonatra, és hipp-hopp itt voltam Budapesten. A kettő között eltelt kb. 3 órát persze már észre sem vettem (eddigi 4,5 évem során közel százszor! tettem meg a Pannonhalma - Budapest távot, mit nekem már ez a két óra). Csodálatos dolog az ilyesmi, az ember érzi, ahogy visszatér az ország vérkeringésébe, míg korábban az élet 70%-a ugyanazon négy fal között folyt, most kitágulnak a lehetőségek, egy csomó ember, egy csomó környék, tényleg nagyon jó érzés. Szabadság van, fuckyeah.

Holnap meg latin OKTV, aztán megyek vissza. ))

Nagyon rég írtam már ide, ó jaj. Azóta egyébként leginkább a diákújsággal foglalkoztam, fotóztam, illetve volt egy farsang is. Úgy tűnik, hogy tavaly itt nem írtam erről, szóval akkor most fogok (legfeljebb ismétlem magam).

A farsangi programokat minden évben a végzős évfolyam csinálja. Pártokat alapítanak, élükön a királyjelölttel, és megpróbálják minél több diák szavazatát elnyerni, mivel hogy szavazás is van, rendszerint szombaton, és a nyertes párt királyjelöltje egy napra átveszi az igazgatótól az iskola vezetését, ő szervezi meg azt a napot, visszakunyerálja az elkobzott holmikat stb. A diákok kegyeinek elnyerésére is sok technika van: idén például az egykori Mónika Show-ra ütő talkshow-t szervezett az egyik párt a tanárok részvételével, ami azért volt nagyon ütős, mert rá tudták venni még a komolyabb tanárokat is, hogy eljátsszák az efféle show-k tipikus lumpenproletárát (már elnézést).

A cirkusz mellett kenyér is kell persze, így például minden nagyszünetben zsíros-, és nutelláskenyeret osztanak, a programokon van popcorn, szörp, ilyesmik. Szóval tipikus farsangi hangulat.

Ezen kívül persze még sok más program is van, pl. meg lehet nézni az apátság és az iskola rejtettebb zugait, levetítenek pár filmet, lehet traktorozni, lovaskocsikázni, meg tudomisén, tényleg elég kreatívak szoktak lenni a tizenkettedikesek ebben. Ami még érdekes, hogy ezek a bizonyos pártok egy saját arculattal állnak elő. Idén például volt cigány-, szuperhős-, gavallér-, és viking-párt, de ez is nagyon sokszínű szokott lenni.

Nekem ez azért is érdekes, mert mindig szoktam segíteni a szavaztatásnál, mivel az egyik szobatársam a nagyvezír ezen a téren, ő csinálja a cetliket, ilyesmik. Idén egyébként a cigány-párt nyert, nagy fölénnyel, tényleg nagyon jók is voltak. Jövőre pedig nekünk kell csinálni a bulit.

Az utolsó pár napom fantasztikus volt. Pontosan azt csináltam, amit szeretek csinálni. A nélkül, hogy bármit elárulnék (mert azt nem szabad): felállt az új DÖK az iskolában, ahogy szokott, volt elnökválasztás, ahogy szokott. Aztán volt pár konfliktus, több ügyben is. Lényeg ami lényeg, hogy az utolsó napokban csomót kellett szervezgetni, tárgyalgatni, véleményt formálni és -képviselni, üléseken részt venni, sokáig fennmaradni, sokszor voltunk az igazgatói tárgyalóban, tisztára VIP érzés volt.

Két dolog volt, ami miatt nagyon élveztem igazából. Az egyiket már említettem, ez a fílingje az egésznek, hogy megyünk, és csináljuk, és a tanárok is csodabogárnak néznek, hogy mit tárgyalunk ott, ahol máskor az igazgató szokott. Meg hogy baromira fontosnak érzi magát az ember (nyilván kicsit sem vagyunk fontosak, de azért úgy érezzük / érzem, és ez nekem tényleg tök jó volt), dolgozik még a napirenden túl is, órák közben, stúdiumon, éjszaka, és egyeztet, és kezet fog, és aláír, vitatkozik és békét köt. Like a boss. Fantasztikus.

A másik nagyon jó dolog, hogy megismerek új embereket. Jobban mondva... több emberben is nagyon kellemesen csalódtam. Például régebben néhányakat teljesen jelentéktelennek, vagy butának tartottam, és kiderült róluk, hogy közel sem. Hogy nagyon értelmes emberek. Akikkel lehet beszélni, vitatkozni. Már most sejtem, hogy hatalmas projekt lesz a pannonhalmi évek után, hogy ezekkel az intelligens, okos, értelmes emberekkel fenntartsam a kapcsolatot. Hogy néha összeüljünk, és beszéljünk pár dologról, mert egyszerűen kellenek az ilyen emberek az életembe. Hatalmas élmény volt, amikor kiderült, hogy legalább két-háromszor annyi szuper-intelligens ember él a közvetlen közelemben, mint gondoltam. Ez nagyon sok reményt meg hitet tud adni, a jövőre, az iskolára, a diákságra, a társadalomra.

Ezek vannak, meg szünet is egyébként.

Magyarország nyugati részén, Győr közelében található a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, mely egy a néhány utolsó magyarországi bentlakásos fiúiskola közül. Diákjai az unalmas tanórai, illetve stúdiumi (tanulóórai) percek ellen sajátos pótcselekvést találtak ki, ez az egyedi pannonhalmi tollpörgetés. A sajátos mozdulatsor hamar kitört a tanulás keretei közül, és azóta a diákok pörgetnek már fogkefét és kést is, sőt, igazából minden egyenes tárgyat, ami a kezük ügyébe kerül. Mindezt sokszor már öntudatlanul, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is odafigyelnének rá. A tollpörgetés megtanulása mindig amolyan kötelező beavató elfoglaltsága az iskola új diákjainak, az öregdiákok pedig életük végééig emlékeznek a számtalanszor ismételt gyakorlatra.

Szóval van ez a pannonhalmi tollpörgetés, amit elvileg minden diák ismer és tud, és tényleg egy eléggé ikonikus közös tudása a pannonhalmi diákságnak, például idén többek között én is vezettem körbe a nyílt napon pár leendő hetedikest és kilencedikest, és ők kaptak egy lapot, amin volt egy kérdéssor, amik közül jobb híján feltehetnek pár kérdést, na, ezek között a kérdések közt ott volt az is, hogy "Mi az a pannonhalmi tollpörgetés?". Valószínűleg nagyjából ekkortájt fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy kéne csinálni egy kis szuperminimál weblapot, ami ezt a tollpörgetést népszerűsíti, tanítja, tudjátok, egy kis arcoskodást, hogy nekünk ilyen is van.

Aztán elkezdtem tervezgetni is, hogy hogy kéne meg hogy nem, és minél jobban belemerültem, annál kínzóbb volt az időhiány. Legszívesebben már ott, Pannonhalmán leültem volna, és összeraktam volna a cuccot, de persze ehhez idő is kell, az összecsapott munkából pedig semmi jó nem szokott kisülni. Szóval vártam, egészen tegnapelőttig, amikor is kivételesen eggyel több, tehát négy napra (egy amolyan hosszúhétvégére) hazaengedtek minket, volt tehát már időm, és rögtön neki is ültem. Összesen nagyjából hat óráig tartott az alkotási fázis, csütörtökön összeraktam a pattern kockásfüzet-hátteret kis kockákból és kis lyukas lapszélekből, valamint alulra betettem a szövegdobozokat szépen megdizájnolva, ez kábé egy óra volt. Másnap két órán keresztül rajzolgattam a képeket meg a feliratokat, aztán egy órán át hackeltem a beszkennelt képeket InkScape-pel és Gimp-pel, és még további két órán át szarakodtam a képek bevágásával, facebook-oldal csiholásával, a Like Box meg más hasonlók befaragásával, aztán meg még egy nyalás alulra a diákújságnak, és kész is volt a történet. Ja, meg csináltam egy javascript-es bohóckodást, ami kicsit tovább magyarázza az absolute Anfängereknek, hogy mi a téma.

Nem szoktak tetszeni a saját cuccaim (így például ez a blog sem), de ez most nagyon tetszik. Tényleg. Fasza a fejléc, soha nem hittem volna, hogy így le tudom rajzolni a kezemet (valószínűleg még egyszer nem is menne), és szerintem elég jól el is adja magát a honlap. Bevallom, gyarló vagyok, és csak Firefox-ban teszteltem és 1280*800-as kijelzővel, de elvileg (sajnos csak elvileg) úgy van lekódolva a weblap, hogy majdnem mindent (sajnos csak majdnem) százalékban adtam meg, és minden CSS3-as cuccot úgy, hogy az Internet Ekszplórer is szeresse. Aztán majd meglátjuk. Eddig még nem jött negatív visszajelzés szerencsére. Egy komoly hibája van a weblapnak, ez pedig a cím. Most leírom: www.ph2013a.hu/phtollporg - ez az a cím, amit valószínűleg soha senki nem fog tudni elsőre megjegyezni. Persze sem időm, sem kedvem nincs most domaint venni neki, de még lehet hogy a diákújsággal vetetek neki egyet, mert végülis nem nagy pénz, csak hát nagy meló (lásd szerződés kinyomtatás, beszkennelés, aláírás, adatok körül szórakozás, tanúk, várakozás, agybaj, satöbbi), de ha akarok ebből a weblapból bármit (egyébként nem biztos, hogy akarok), akkor ez elkerülhetetlen. Összességében viszont nagyon elégedett vagyok, nem volt semmi nagy célom ezzel a projekttel, csak egy laza, vicces lapot akartam, és szerintem ez maximálisan sikerült.

"Eredmények" az első napon: 50+ lájkoló, 73 egyedi látogató a weblapon, átlag másfél perces ott tartózkodás. Nekem megfelel.

Nézzétek meg Ti is itt ----> Pannonhalmi tollpörgetés

Valamelyik nap elpanaszoltam a neten, hogy oké, hogy kiad a Coldplay egy új albumot (ami egyébként olyan, amilyen), no de új The Killers-, Kasabian-, és Muse-albumok miért nincsenek? Aztán utánanéztem a Wikipedián, és új Kasabian-album igenis van, már amennyire újnak lehet nevezni, ez egy 2011-es album, de hozzám csak most jutott el. Nagy izgalommal elkezdtem hát hallgatni a számlistát a YouTube-on. Az első szám elég kemény hangulati alapozással indít, nagyon hozza a korábbi albumok tipikus "Kasabian"-hangulatát, a többi szám közül pedig aztán van, amit még emészteni kell, van, amit már hallottam is egyébként. Például:

Szép zene, jó zene, éljen-éljen!

Egyébként én gyanítom, hogy új Muse-album is lesz valamikor, legalábbis twitteren feltűnően sok "zenét-veszünk-fel-a-stúdióban"-képet mutogatnak, remélem hamarosan realizálódik is valami a dologból (és ők nem fognak össze állni ilyen Rihanna-fajtákkal, viszont abban is reménykedem, hogy nem (csak) ilyen szimfonikus költeményeket fognak nyomni. A Kasabiannak sikerült eltalálnia.

Oldalak