dadikovi blog: Életbetoldás

Életbetoldás
Kelt 2012-02-07 21:48:00, A(z) Napjaim kategóriában, 0 hozzászólás

Még az őszi szünetben írtam egy cikket, amiben először fogalmaztam meg, hogy számomra ezek a pannonhalmi évek olyanok, mintha lenne két, egymástól külön álló életem: egy itthon, és egy a kollégiumban. Ezt a kettősséget már nagyon régóta érzem. Egyszer nagyon kiakadtam egy visszautazás előtt, és akkor írtam az azóta már sokat idézett, a fent linkelt cikk előzményeként szolgáló posztot, amiben lényegében azt fejtem ki, hogy otthon jó, Pannonhalmán szar. A lényegi részek:

A koleszban nincs blogolás, nincs kellemesbeszélgetés emesenen, éjjelbe nyúlóan, és még az iskolám minden kiválóságával együtt is a családi szeretet, környezet, törődés, stb. helyett nincs más, csak a koleszi lét: szar kaja, vasszigor, kevés alvás, és szabadidő, stresszes hajtás.

És bár azóta már nagyon másképp érzem ezeket a dolgokat, az akkor leírt dolgokat, a viszonylag feszes napirendet és az egyéb szabályozásokat mind a mai napig érzem, és ezek elég feszesen elkülönítik egymástól az "itthoni" és a "koleszi" létet: nem kell sokat magyarázni, amikor felszállok Pannonhalmán a buszra, akkor teljesen máshogy érzem magam, mint amikor két órával később leszállok a vonatról Budapesten. Nem kell szépíteni, Budapesten szabadabb. Ez most kivételesen tényleg nem panaszkodás, de nagyjából ez az a különbség, ami ténylegesen is két különböző "élet" hatását kelti. És e két különböző létállapot között elég nehéz az átjárás. Egy-egy hazautazás előtt már napokkal korábban csak arra tudunk gondolni, hogy milyen jó lesz otthon, az előző nap pedig teljes egészében a pakolászásról - takarításról szól. És ezek a nagyon begyakorlott, nagyon berögzült rítusok azt az érzést keltik minden diákban, hogy hazautazás bizony nem minden nap van, a hazautazás ünnep, amire sokat kell készülni, és akkor majd egyszer, és, és, és...

Mindezt csak azért mondtam el, mert ezt a "rendszert" pont ma megtörtem egy kicsit Délelőtt ott voltam a tanításon, aztán "lazán" felszálltam egy buszra, onnan egy vonatra, és hipp-hopp itt voltam Budapesten. A kettő között eltelt kb. 3 órát persze már észre sem vettem (eddigi 4,5 évem során közel százszor! tettem meg a Pannonhalma - Budapest távot, mit nekem már ez a két óra). Csodálatos dolog az ilyesmi, az ember érzi, ahogy visszatér az ország vérkeringésébe, míg korábban az élet 70%-a ugyanazon négy fal között folyt, most kitágulnak a lehetőségek, egy csomó ember, egy csomó környék, tényleg nagyon jó érzés. Szabadság van, fuckyeah.