Ha már múltkor volt szó a Black Keys-ről, akkor még egy rövid ideig visszatérnék a Kasabian-ra is, mert eddig még csak a megismerés pillanatában írtam a zenekarról, pedig azóta már nem csak a megismerésen, hanem a megszeretésen is elég rendesen túlvagyok.

Túl sok mindent mégsem tudnék mondani a zenekarról, szóval inkább elmesélek egy történetet. Valamelyik este (itthon) nem tudtam aludni. Egy szám ment a fejemben, a Kasabian egyik száma, kérlelhetetlenül, nem akart abbamaradni, holott azt sem tudtam, hogy melyik album melyik számáról van szó. Végül nem bírtam tovább, elővettem a telefonom, kikerestem a zenét, és hagytam, hogy az éj csöndjébe belehasítson egymás után a szám összes szólama, összes hangulata, összes kis hangja. Egy költemény volt.

Ajánlott teljes hangerővel, kizárva a külvilágot:

Méltatlanul kevesen nézték meg a YouTube-on, de mindegy

Zseniális, számos nagyon karakteres, nagyon egyedi, és nagyon jól megfogott hangulat, érzés keveredik benne egy nagy zenei orgiává, egyszerűen nem tudok leszokni erről a számról. Fantasztikus.

És ilyen az egész Kasabian együttes is.

Zenefüggőségünk következő tárgya. Az együttes még akkor került ki a radarra, amikor néhány hónapja (talán) supergyori minden lehetséges csatornán hirdette, hogy milyen jó ez az együttes, meg ajánlotta nekem is, de nekem akkoriban még a Kasabian volt a nagy szerelmem, meg a Feeder, és még sokminden más is persze, és bár a Kasabiannál jobb együttest még mindig nem ismerek (bizony, még a Muse sem!), most már ismerem annyira az összes számát, hogy elkezdtem érdeklődni valami új iránt.

Először az együttes Brothers albumát végeztem ki, aztán az El Camino c. jött. Két dolgot figyeltem meg: az együttes zenéi nagyon erősen hangulat-függők. Ez persze szinte minden zenére elmondható, de a Black Keys-számok tényleg olyanok, hogy bizonyos helyzetekben nagyon tetszenek, aztán nagyon nem, aztán meg megint nagyon igen. Ezzel szemben egy Coldplay (mármint nem a Rihannás-populista, hanem a rendes) szinte mindig hallgatható, nagyon ritkán éreztem azt, hogy "na, ezt most nem".

A másik dolog, hogy a számaik meglehetősen egyszerűek. Ez nem feltétlenül gond persze, viszont én úgy vettem észre, hogy viszonylag hamar megismerhetőek, és az unalomig hallgathatóak a Keys-számok. Lehet, hogy nincs igazam, de a Kasabiannal szemben pl. (akiknek egyes számai még fél évvel az első meghallgatás után is adnak újat) a Black Keys számait tényleg napok alatt elkezdtem unni egy picit.

Ettől függetlenül nagyon tetszik az együttes, szerintem mindenkinek meg kéne ismernie azt a nagyon jellegzetes (kicsit retro) hangulatot, ami átlengi a számaikat. Zum Beispiel:

Tessék hallgatni!

Eszméletlen sokat hallgatom mostanában ezt a számot, tetszik a kicsit depis - kicsit zauberung der weltes (saját kifejezés, nem baj, ha nem érted, szó szerinti fordítás: a világ varázsiasítása) hangulata, a szövege, és nagyon jól illik néhány nagyon szuper fotóhoz, amiket mostanság leltem fel a flickr-ön.

Aki követ tumblin, már tudja, hogy miről van szó, aki nem, az gyorsan tegye meg, de most még utoljára itt a blogon is kihangosítom a dolgot:

Azt hiszem, ki kéne szállni
Egyszer talán megpróbálni kanyargós, üres utakon
Nem félek, minden rendben lesz
Ott, ahol elvisz a szél

Génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom
Autóm a galaxisba', elázott frázisok,
Amit majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll
Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,
Ha elviszi a szél, majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Azt súgtad, maradjak
Féltettél, de már késő pillanat
Ha nem jó semmire, akkor is legalább úton vagyok
Majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz engem a szél

Simogatást, kedvességet
Sebed, ami sebemhez tévedt
Körülöttünk forgó Napok, csak pillanatok a tegnapok
Majd elvisz a szél

Génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom
Autóm a galaxisba', elázott frázisok,
Amit majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll
Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,
Ha elviszi a szél

Még a tenger emelkedik,
Mérleg-világra születik, elviszem árnyékom hátán
A hamvaidat majd elviszi a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Mutatok még továbbá egy képet is, egy Láma nevezetű flickr-felhasználó képéről van szó:

Jó, mi?

Valamelyik nap elpanaszoltam a neten, hogy oké, hogy kiad a Coldplay egy új albumot (ami egyébként olyan, amilyen), no de új The Killers-, Kasabian-, és Muse-albumok miért nincsenek? Aztán utánanéztem a Wikipedián, és új Kasabian-album igenis van, már amennyire újnak lehet nevezni, ez egy 2011-es album, de hozzám csak most jutott el. Nagy izgalommal elkezdtem hát hallgatni a számlistát a YouTube-on. Az első szám elég kemény hangulati alapozással indít, nagyon hozza a korábbi albumok tipikus "Kasabian"-hangulatát, a többi szám közül pedig aztán van, amit még emészteni kell, van, amit már hallottam is egyébként. Például:

Szép zene, jó zene, éljen-éljen!

Egyébként én gyanítom, hogy új Muse-album is lesz valamikor, legalábbis twitteren feltűnően sok "zenét-veszünk-fel-a-stúdióban"-képet mutogatnak, remélem hamarosan realizálódik is valami a dologból (és ők nem fognak össze állni ilyen Rihanna-fajtákkal, viszont abban is reménykedem, hogy nem (csak) ilyen szimfonikus költeményeket fognak nyomni. A Kasabiannak sikerült eltalálnia.

Mostanság zene-fronton kicsit állóháború alakult ki nálam. Új együttesek megismerése helyett inkább újrafelfedezek régi kedvenceket (így például rájöttem, hogy a The Rasmus-t boldogan is ugyanúgy lehet hallgatni, mint depisen [két éve]. Másrészt a már régóta kedvelt együttesek korábban nem ismert albumait hallgatom, így például meghallgattam néhány Feeder-albumot, de be kell valljam, nem igazán tetszettek, nem rossz-nem rossz, de azért a "mit hallgassak" kérdésre nagyon sok jobb ötletem van. Nem így történt viszont a Kasabian-nal, akiknek a napokban kezdtem el hallgatni az Empire című albumukat, ahol nagyon sok jó zenére bukkantam, a nagy kedvenc közülük ez:

És van még egy szám, amit mindenképpen meg szeretnék mutatni nektek. Először Plastik Józsinál találkoztam ezzel a számmal, majd kis idő múltán a tumblr-ön is felbukkant. Amennyire nehezen érthető, és szokatlan az elején, annyira nehéz megunni később. Fantasztikus szám, tényleg napokon keresztül hallgattam megállás nélkül (és még az sem tántorított el, amikor rájöttem, hogy nem happyend a dalszöveg vége, mert nem jönnek össze újra ). Enjoy:

Tavaly egy kicsit hamar, már októberben összeírtam, amolyan hagyományteremtő szándékkal, hogy abban az évben mik voltak a kedvenc számaim. Most már rendesen, az év utolsó hónapjában, folytatva a hagyományt megpróbálom megint összeszedni, ezúttal 2011 kedvenc zenéit. Régóta készültem már erre egyébként, és vicces visszagondolni, hogy (ahogy ez egyébként mindig lenni szokott), az egyes időkben hogyan képzeltem el, milyen zenéket fogok kedvencként kiemelni ebben a bizonyos Top5-ös posztban. Mert hogy a tervek persze mindig változtak, de mindig mások voltak, mint amilyen majd most a tényleges végeredmény lesz. Szóval, rántsuk is le a leplet:

1. Muse - Feeling Good

Kicsit a történet folytatásaként: 2010. október 29-én, 12:42 perckor megírtam a Top5 2010 című posztot. Négy együttes volt, amiket akkoriban hallgattam, és az első négy helyre ezektől az együttesektől pakoltam be a kedvenc számaimat. Az utolsó helyre nyugodt szívvel írhattam volna bármelyik számát ennek a négy együttesnek, de úgy gondoltam, hogy az milyenmár, meg sokszínűség, izé, így hát egy akkoriban nagyon új, mindössze egyszer-kétszer meghallgatott, de egyébként tényleg tetsző szám került az ötödik helyre, a Muse Undisclosed Desires című száma. Mielőtt elküldtem a posztot, meghallgattam még egyszer a számot, két hét után először, és igazából pont ez a két hét kellett hozzá, hogy "beérjen". Így újrahallgatva még sokkal jobban tetszett, mint előtte, szóval gyorsan fogtam magam, és elkezdtem módszeresen végighallgatni a YouTube Muse-playlist-jét. Majd felkúsztak az albumok a telefonomra is, és tulajdonképpen innentől már nem volt megállás, a kedvenc együttessé válásnak pedig az adta meg az utolsó kegyelemdöfést, amikor elolvastam egy Muse-ról szóló könyvet (Az univerzum lüktetése, vagy valami ilyesmi). Azóta a Muse a nagykedvenc, tudja is ezt mindenki rólam, a Muse-számok közül pedig, bár tényleg mindegyikért oda vagyok, talán ezt a Feeling Good-ot tudnám kiemelni. Talán kicsit kevésbé érdemli meg az első helyet, mint tavaly a White Shadows, de ez nem a zenén múlik, hanem rajtam, aki egyre több stílust / együttest hallgatok, és így egyre nehezebb válogatnom is.

2. The Killers - For Reasons Unknown

Ez már újabb ügy, a Killers-szel nagyjából nyár tájékán ismerkedtem meg, aztán az iskolaév alatt zárkózott fel a Muse mögé (inkább mellé), szintén minden számát baromira szeretem, meg aztán borzalmasan sok emlék is kötődik ezekhez a számokhoz, főleg azokból az időkből, amikor azzá váltam, aki most vagyok, szóval nagyon érdekes emlékek ezek, meg nagyon jó számok:

3. Coldplay - Brothers and Sisters

Na hát ez az, amiben egyáltalán nem vagyok biztos. Amit még nagyjából tudni vélek, hogy a Coldplay a harmadik kedvenc zenekarom, de hogy melyik számuk...? Nyilván a White Shadows, de az már tavaly volt, ráadásul idén felfedeztem egy új(abb) albumukat, az After After Before-t, és onnan ez a kedvenc számom. Meg persze ott van a legújabb album, a Mylo Xyloto is, onnan talán a Paradise lehetne nagykedvenc-gyanús, és persze azt hallgatom is rendesen. Viszont ez a Brothers and Sisters már régebb óta hallgatott, szóval mindenképpen jobban illik egy ilyen évzáró posztba.

4. Kasabian - Underdog

A Kasabian együttessel szintén nyáron ismerkedtem meg, szintén nagyon szeretem, szintén sok emlék kötődik hozzá, bár ezek sokkal felhőtlenebbek - legtöbbször a vonaton a belváros felé hallgattam Kasabiant, úgyhogy mind a mai napig olyan fílingem lesz tőle. Kicsit lazább, kicsit rockosabb, és nagyon jó.

5. Thirty Seconds to Mars - Night of the Hunter

Többek között a komplett U2 és Feeder együttest is félresöpörtem most (pedig nagyon szeretem őket) azért, hogy betegyem ide a Mars megnevezett számát. Tavalyi tanév végén ütött be nálam a Mars-őrület, aztán a nyár elején is mindig ez szólt egy ideig. Aztán ez eléggé lecsengett, pedig anno értük mentem ki a Szigetre, és mind a mai napig is nagyon tetszik a zenéjük - sajnos a telefonomról hallgatva jobban, mint élőben.

És amik kimaradtak...

Mostanában pont volt egy The Rasmus-másodvirágzás, bár ezt most már tényleg nagyon ritkán hallgatom, de mindenképpen kikerülhetett volna még a már említett Feeder és U2 is, valamint a Linkin Park-ot is nagyon szívesen hallgattam egy időben, persze mind a mai napig nagyon tetszett, aztán baromira illett volna megemlékezni a Röyksopp nevezetű együttesről, akiktől talán a "Remind me" című számot, vagy a What else is there-t emeltem volna ki, őket nagyon sokat hallgattam egy időben, főleg Pannonhalmáról hazafelé, egy időben még visszafelé is, nagyon tetszett, ma már gyakran szomorkás leszek tőle, mert hát olyan korban hallgattam ezt, amikor ez a visszautazgatósdi még kicsit sem volt vidám, bár néha még a hazautazás sem. És még két együttest a végére: van nekünk egy Foo Fightersünk, és egy Kaiser Chiefsünk, ezeket még nem nagyon hallgattam rendszeresen, de egyszer már szeretném rászánni magam, bizony. Ja, és eszembe jutott a Nirvana is, ezt sem szabad kifelejteni, bár mostanság már tényleg nem hallgatom gyakorlatilag, de azért néha még előkerül, és olyankor is tud tök jó lenni - meg hát mégiscsak ez volt életem első kedvenc együttese.

No mindegy, ezévre ennyit, Top5 legközelebb 2012-ben, ha nem lesz vége a világnak.

Jó rég volt már, hogy elkezdtem hallgatni, sőt, megszerettem a Coldplay legújabb albumát, a Mylo Xyloto - t. Ott voltam, amikor twitteren kiposztolták, hogy lesz egyszer majd egy új album, és amikor megmondták, hogy mi lesz a neve, ott voltam, amikor kijött az első Single-album Paradise címen, és amikor kijött az album, pár nappal később megszerettem, és végig is hallgattam. Aztán sokáig félre lett téve, és végül most, az őszi szünetben egyszer betettem hazafelé egy találkozóról, és akkor megéreztem, hogy "na ez most beérett", és onnantól a kedvenc albumaim közt tartom számon (mondhatnám, de már annyi kedvenc van, hogy ez nem jelent semmit). Kis érdekesség, hogy éppen ezt hallgattam, amikor ez a képem készült, a Móricz Zsigmond körtéren egyébként.

De hogy a lényegre térjek. Az album elkészítésében én egy amolyan kecske is - káposzta is - szándékot érzek, mert több számban egy fajta közeledés észlelhető a "populárisabb", könnyebben értelmezhetőbb zene világába, ennek jó jele például, hogy az egyik számban Rihanna hangja is felcsendül, aki ugyebár az egyik legismertebb előadója ennek az irányvonalnak szerintem (hál'istennek nem Justin Bieberrel készült közös szám).

Itt a szám, érdemes megfigyelni, hogy a korábban jellemző gitár-zongorához képest, itt milyen hangszereket (akarom mondani számítógépes effekteket) használtak, hogy mennyivel primitívebb a dallamvezetés (jujj, szakértősködöm, pedig mennyire nagyon nem vagyok az, bocsi), mint egy régebbi szám esetében, satöbbi. Viszont az efféle számok mellé felkerült a lemezre több, a régieket igéző szám is. Én feltétlenül örülök ennek, mutatok is egy példát:

Ez a keveredés (a régi, és az új) azonban sokszor egy adott számban is megtalálható, az egyik legszerencsésebb házasítás szerintem a már korábban Single-albumon kiadott Paradise, amihez ráadásul már klipp is van, nini:

Nekem egyébként nagyon tetszik az az albumban, hogy az első szám (inkább szösszenetnek lehetne mondani, és a címet adó Mylo Xyloto lett a neve) zenei motívuma (témája) többször is előfordul a többi számban, és így gyakorlatilag az egész album fel van fűzve egy dallamvonulatra. Nehezen, de megállom, hogy most ezt is beágyazzam, mert az otthoni gépem pl. már tuti ettől a három videótól is ki fog fagyni. Azért linkelek egy videót, tessék: http://www.youtube.com/watch?v=ZtuaLctBNg0

Na, ennyit mára, holnap otthon leszek, és blogolok szakadatlanul, addig is sziasztok, és hallgassatok Coldplay-t!

Szóval, már nagyon régóta szemezgetek a Feeder nevű együttessel. Először a tavalyelőtti nyáron, Meschedébe menet találkoztam az egyik számukkal, a Miss You - val, egy számítógépes játék betétdalaként egyébként, és már akkor is nagyon megtetszett. Aztán azon a nyáron kellő mennyiségben meghallgattam. Jövő év tavasszal aztán az együttes többi számára is rábukkantam, és gyakorlatilag már akkor széthallgattam az életművüket. Aztán felhagytam velük egy ideig, de mostanság elkezdett hiányozni a zenéjük, szóval úgy döntöttem, hogy elhozom a jó számokat legsűrűbben tartalmazó albumot Pannonhalmára, a Silent Cry-t.

Gyakorlatilag a tőlük hallgatott számok szinte mind erről az albumról származnak, noha, ha jól vettem ki, van egy ennél újabb lemezük is. Sőt. A wikipedia szerint (most néztem meg ), még öt albumuk van ezen kívül, azokat is mindenképpen érdemes lesz meghallgatni ezek szerint. Összességében, ez a zene már a korábbi időimhez tartozik, mostanában pl. a The Killers Day & Age, ami nagyon megy nálam, de ennek ellenére többször szívesen hallgatom a Silent Cry-t is, nagyon jó zene, csak ajánlani tudom.

És hallgassátok meg a fent linkelt Miss You-t is, mert nálam most éppen az megy! ))

Állítólag ma valami zene világnapja van, vagy miaszösz, úgyhogy úgy illik, hogy ide is kikerüljön némi zene, és szerencsére most került is egy a tarsolyomba. Október 24-én kerül majd kiadásra a Coldplay következő albuma, a Mylo Xyloto. Az albumról már meg is jelentettek egy Single albumot, Paradise néven, a címben szereplő szám pedig felkerült a YouTube-ra.

Érdekes szám, kicsit Justin Timberlake-es irányba sodorja az együttest, elsőre nem mondanám, hogy simán beleillik az eddigi számok közé (amik ugyebár zömében vagy gitáron, vagy zongorán alapultak, ez most meg ilyen szimfónikus-elektro-környék), de ez talán nem is baj, szép dolog az újítás, főleg, ha ilyen számokat eredményez; már pár hallgatás után is elég rendesen rá lehet szokni Jó zenehallgatást!

Nyáron kezdtem el komolyabban hallgatni a The Killers nevezetű bandát, akiknek már akkor nagyon megtetszett a zenéjük. Aztán akkoriban írtam is, hogy ez még csak az első roham, amit később majd valószínűleg valamilyen szisztematikusabb hallgatás fog felváltani. Ez itt Pannonhalmán meg is történt, ugyanis még otthon beoltottam a telefonomat az együttestől fellelhető zenékkel, amiket most nagy örömmel hallgatok is.

Azt is írtam akkor, hogy most már csak a kedvenc albumomról fogok írni, de nem igazán tudnék ki emelni kedvenc albumot, noha mostanára a Killers lett a második legkedvesebb együttesem a Muse után. Azért nem akkora szerelem, és tanulni is tudok a fejemben zúgó daloktól, de ez is nagyon tetszik nekem. Pár különbség van még azért, én pl. nem érzem olyan bőnek a felhozatalt a számokból, mint pl. a Muse esetében. Bár nekik is négy albumuk van (meg persze pár Single stb.), de kevésbé sokszínű a zenéjük, és van pár átfedés is, mármint egyes számok több albumon is fent vannak és hasonlók.

Szóval az albumok (és akkor most nem fogok track-listát írni, mert lusta vagyok rá, legyen elég az albumcím - kiadási év - és egy jó dal onnan):

Hot Fuss (2004)

Sam's Town (2006)

Sawdust (2007)

Day & Age (2008)

Hallgassátok, jó szórakozást!

Oldalak