Nálunk az iskolában évente kétszer (ősszel és tavasszal) rendezik meg a tájfutó-versenyt. Az őszi egy jobbára tét nélküli forduló, amikor az újak beavattatnak a sport csínjába-bínjába, illetve a nagyobbak is belejöhetnek, ha eddig még nem sikerült. De tavasszal már komoly verseny szokott folyni, amibe mindenki mindent belead. Minden egyes osztály legjobb 4 futójának idejét összeadják, és az az osztály, amelyiknél így a legkisebb időeredmény jön ki, megnyeri a csapatversenyt, és azon kívül, hogy kapnak egy csokit, övék a dicsőség, hogy felkerülhettek a Pannonhalmi Tájfutók Vándorkupájára.

Idén tegnap folyt ez a megmérettetés (május 9), és nem kisebb eredménnyel, mint a kupával térhetett haza az osztályunk. Egyéniben is bezsebeltük a legjobb eredményt. Noha én sajnos nem voltam benne a legjobb négyben sem (A 4.-ről 1 perccel maradtam le), sikerült másfél óra alatt teljesíteni a távot, ami azért nem rossz eredmény.

Kicsit beszélnék a tájfutásról is, mint olyanról. A dolog viszonylag egyszerű: Van egy elkerített terület, amolyan bázis. Erre a területre életkor szerinti sorrendben engedik be az egyes versenyzőket, akik kapnak egy tájolót, illetve egy térképet. A térképre nekünk kell bemásolnunk a pontokat egy mestertérkép alapján, majd a tájoló és a térkép segítségével meg kell találni az erdőben találomra elrejtett pontokat. A legjobban a térképen található különféle út-, és domborzatjelzések segítenek a keresésben, de sokat vet a latba az is, hogy minden egyes pont meg van nevezve egy névvel (pl karám, gödör, hagyásfa, stb.). A megtaláláshoz persze ténylegesen szükséges maga a futás is, szóval a végén mindenki teljesen kifáradtan tér vissza az alapponthoz, ahol átadva a térképét és a tájolóját kiszámítják az idejét. Azért alapjába véve egy nagyon jó sportnak tartom, persze aki fél a kullancsoktól, az előtte valamit találjon ki ellenük, mert abból bőven össze lehet szedni vagy 5-10-et egy verseny során...

Oldalak