Most már lassan-lassan kezdek visszaszokni a kollégiumi élethez, de ez azért nem volt olyan könnyű. Bizonyos szempontból mondjuk olajozottabb volt a tanév első hete, hiszen nem munkások, építési törmelék, és zaj fogadott minket, mint tavaly (tudjátok, akkor volt a gimnázium felújítása), viszont akkor én ugyebár akkor egy hat fős szobában kaptam helyet, főleg a jó tanulmányi eredményemért, és azért annak a szobának a hangulata az ez évi harminc fős hálóteremével enyhén szólva sem vetekedhet.

Egyébként nagyon vicces, de tényleg sokat számít az időjárás is a hangulatomban. Eddig nagyon rossz, szürke idő volt, és ennek megfelelően nagyon nyomott volt a hangulatom is. Ma már kisütött a nap, és érezhetően jobban éreztem magam. Szóval, ilyen napok kellenének még Az viszont már most is látszik, hogy nem lesz könnyű ez az év sem. Ha minden szépen megy, év végére egy földrajzérettségit, és még sok minden mást is a hátam mögött tudhatok majd, de ezekről elég lesz később írni, amikor már pontosabban is tudni fogom. A dolog egyébként akkor fog bedurvulni, amikor néhány hét múlva elindulnak a szakkörök. Mert rohadtul szeretem őket, és mindenképpen el szeretnék járni többre is, de hát tény, hogy a tanulástól veszik el az időt, ami azért egy szivatósabb héten eléggé necces tud lenni. Itt jegyezném meg stílszerűen, hogy holnap dogát írunk matekból. Szeptember 3-án. LOL.

Egyébként most hétvégén Bakonykoppányon leszünk, rekollekción, majd beszámolok róla rendesen, hogy milyen volt. Remélem azért tudok még posztolni később is, mint most.

Azt hiszem eddigi életem egyik legszebb, de legalábbis a legjobban értékelt nyara után az eddigi évektől eltérően, egész könnyű szívvel megyek vissza Pannonhalmára. Az is érdekes, hogy míg tavaly egyáltalán elmaradt a búcsúzkodás, addig az elmúlt hétben itt egy kisebb nyárzáró poszt-sorozatot írtam meg. Egyébként az is lehet, hogy az egyik dolog következik a másikból: ha kellőképpen felkészülök arra, hogy már csak ennyi időm van hátra, és tudatosan betápolom magamnak, hogy oké, hogy suli, de azért jó is lesz, mert ezért meg ezért meg ezért, szóval lehet, hogy azért várom most már szinte a sulit a maga izgalmaival, mert ennyire felkészítettem magam.

Egyébként, ha már szó volt az egy évvel ezelőttről, valószínűleg már nem sokan emlékeznek rá, de azért elég durva volt, hogy akkor a suli-béli kaotikus állapotok miatt egy egyhónapos "blog-csend" következett be a nyár után, amialatt az olvasók gyakorlatilag semmit sem tudtak rólam. Most persze nem lesz ilyen, sőt, megpróbálok minél többet posztolni, hetente kettőt, vagy extrém helyzetben hármat. Ez persze nagy valószínűséggel nem fog összejönni, alapból sok időt elvesz a fészbukk - gmail - index trió, és akkor még blogbejegyzést is írni, mindezt fél óra alatt. Főleg, hogy az idő nagy része egyébként is az emesenezésre van fenntartva. De, azért igyekezni fogok.

Szép dolog lenne még különféle ígéreteket hozni, de most nem fogok. Sok értelme nincs. Valami olyan tanácsom van magam felé, hogy "Így tovább". Lehet egoistának hangzik, de higyjétek el, ez az "Így tovább" pont önmagam bírálása. Mert önmagam újragondolása (vagy nem tudom, hogyan mondjam) az is, amit a múltban elkezdtem, és amit folytatni szeretnék. És akkor még egy olyat is, hogy csak stratégiai fontosságú esetekben fogok belenyúlni a blogmotorba Pannonhalmán, mert az ottani körülmények közt ennek sosincsen jó vége.

Egyébként azért írtam most, este, mert holnap már jó eséllyel nem lesz időm elköszönni. Viszont köszönés most sem lesz, hiszen minek, posztok ezután is lesznek, csak kicsit máshogyan Ha minden igaz, legközelebb már Pannonhalmáról jelentkezem. Nem tudom még, hogy most fogok-e kitenni valami erre utaló jelzést a fejlécre, de majd meglássuk... Sziasztok! [Mégis volt köszönés ] Lányokkal még találkozunk, ezúttal személyesen Jessz!

Ma este végre összejött, ami július végén nem: megvettem életem első Tiszacipőjét! Múltkor is írtam már a márkáról, és hogy én mennyire szeretem, meg hogy mennyire kardoskodom mellette. Azóta persze láttam, hogy azért Tiszához jutni sem a legkönnyebb dolog (már ha 45+os lába van az embernek), de dacára minden forgalmazási, vagy más nehézségnek, be kell látnunk, hogy ez a márka akkor is Magyarország utolsó (komolyabb) cipőmárkája, amit még hazánkban gyártanak, és emiatt szerintem egyáltalán nem gáz, hogy egyesek mennyire lelkesednek iránta. Persze sokaknak ez bántja az agyát, hallottam már olyan véleményt (osztálytárstól), hogy "csak egy-két fajta cipő van, amik inkább a színeket variálják", meg hogy úristen, húszezer forint, de mivel ez egy hazai cipő, szerintem az a dolgunk, hogy kiálljunk mellette. Nem kell mindenkinek ilyenben mászkálnia, de legalább ne fikázzuk.

Másik dolog, hogy szerintem kimagasló a minősége. Egyértelműen túlzás lenne azt állítani, hogy nemzetközileg elismert márka, de én már láttam francia családot Tisza-boltban, és bár el nem bírtam képzelni, hogy mit keresnek ezek ott, de valahogy hirdetések nélkül is megtalálták a boltot, és három cipőt gyorsan el is vittek. Franciák. Nagyon örülök annak, hogy egyre több ilyen cipőt lehet látni a városban, sőt, Győrben is például, ahol pedig a közelben sincsen semmilyen boltjuk.

Az én vadonatúj cipőm a fentihez hasonlatos, csak sokkal nagyobb, kapaszkodjmeg, 46-os méretű, és a tiszalogó rajta nem sárga, hanem fehér. Őszintén szólva alig várom, hogy hordhassam, nagyon tetszik és kényelmes is (bár még meg kell szoknia a lábamnak, ez tény). Alapjában véve bőrből készült, amitől jobban szellőzik a láb, könnyebben tisztítható a cipő, tartósabb, jobban néz ki, ilyesmi. Nem tudom, hogy kényesebb-e, de biztos nagyon oda fogok rá figyelni, ahogy azt a fanatikus tisza-tulajdonosok szokták. A weboldal tetején pedig megpróbálok minél hamarabb megemlékezni róla, hogy már ilyenem is van.

Hát, nem akarlak elszomorítani Titeket, de az a helyzet, hogy pár nap múlva vége van a nyárnak. Nekem ez az időszak nagyjából a pakolással szokott telni. Ki kell választanom, és rendszereznem kell azokat a dolgokat, amiket a kollégiumba vissza szeretnék vinni. A mai nap a könyveim és a tanszereim közt raktam katonás rendet, míg holnap a ruhák, és a cipők fognak terítékre kerülni. Aztán pénteken utazásra kész állapotba hozom a technikai, és másféle kütyüket, hogy szombaton már tényleg csak átellenőrizni kelljen a csomagokat, és az esetleg hiányzó dolgokat utólag bekészíteni. Vasárnap pedig visszaköltözök Pannonhalmára.

Viszont nem szeretném, ha ez csak úgy észrevétlenül eltelne felettem, fontos, hogy közben visszatekintsek a hátam mögött hagyott két és fél hónapra. Nem semmi volt nekem ez a nyár, amióta Pannonhalmára járok biztosan a legjobb is, úgyhogy nagyon is szívesen teszem ezt.

Megvolt az idei kihagyhatatlan Balatoni nyár is, innen is köszönöm az engem meghívó osztálytársamnak, ha netán véletlenül olvasná a cikket. A gyilkos napsugarakkal vívott áldáz harcban sajnos alulmaradtam (ennek jegyében a testem több pontján is jól kivehető vörös elszíneződések is láthatóak), de a meleggel sok problémám szerencsére nem volt, a Balaton 25 - 30 fokos vízében mégiscsak kellemes volt minden délután, még akkor is, ha néha szívesebben tartózkodtam volna két méter mélyen, ahol még ennél is hűvösebb volt a víz. A napirend tetszett talán a legjobban: a 11 és 12 óra közé belőtt kelés után egy gyors reggel(/ebéd) következett, majd olyan fél kettő magasságában hosszas fürdés, amit csak egy-két játék, vagy kajálás szakított meg. A vízből olyan nyolc fele kecmeregtünk ki, majd a szállásunkon további játékokkal és/vagy evéssel/ivással mulattattuk az időt, éjfélig, amikor is a kultúrának szorítottunk egy kis időt, a vezetékes-vizes-fürdés erejéig, amit aztán hosszan tartó és mély alvás követett, rendszerint. Sokat álmodtam is, pedig ez rám nem jellemző, rémálmaimban pedig legtöbbször a már valóságban is be-befigyelő iskola töltötte be a legnagyobb probléma szerepét.

Egyébként úszkáltunk is sokat, és beszélgettünk erről-arról, szóval a vízi lét minden lehetőségét kihasználtuk, amit csak gumicsónak és labda kínálhat. A posztírási kedvem is a maximumon van, így aztán úgy gondoltam, hogy holnap rögtön egy régi poszt kifejtésével/remake-jével kezdeném az eheti szériát. Most pedig még vár rám egy elmaradhatatlan LOST rész, amiből ugyebár a nyaralás idejére nem sok részem volt.

Az unalomnak (amelyet az utóbbi napokban már árnyaltak az Ajax misztikus világával való ismerkedésem, és a scriptonit-projekt rejtett izgalmai) most megint egy villám-nyaralás fog véget vetni. Egy osztálytársam hívott meg engem Tihanyba, úgy, ahogy tavaly is. A Balaton víze meleg, szóval ki sem fogunk jönni egész nap, de lesz sok móka meg kacagás, már ahogy én azt képzelem. + Ott lesz még egy osztálytársam is, szintén, ahogy tavaly. Milyen szép az élet

Minden valószínűség szerint néhány nap múlva újra találkozunk.

Hát, szégyen, de tényleg unatkozom most itthon. Pedig ettől féltem, később meg már nem féltem, azt mondtam, "annyi dolgom van, olyan nincs, hogy unatkozzak". Aztán valamiért le kellett mondanom az "annyi dologról", és maradt az unalom, két nyaralás között. Persze alapjába véve odafigyeltem, hogy ne sokat üljek otthon, ha épp nem táborban vagyok, meglátogassam a barátaimat, meg őket is meghívjam, most mégis úgy érzem, hogy ha már nyár, akkor többet is lehetne csinálni. Persze szar dolog ez a meleg is, mert ha bent harminc fok van, mint negyven, akkor hiába, mit vár az ember, nem lehet megmaradni se kinnt, se bennt, marad a punnyadás, akármennyire idegesítő is. A Fringe-et már "kinéztem", most Lost-ot nézek, ami a címben való utalás nélkül is nagyon Rejtélyes, szóval komoly okokat érzek arra lassan, hogy áttanulmányozzam J.J.Abrams teljes életművét. Van új aktuális-ideiglenes zenei kedvencem is, eggyel alant lehet megtekinteni. Ez van most is betéve, és meg van hagyva a programnak, hogy ismételje újra, ameddig meg nem hal.

Blogra eltervezett fejlesztések közül még van kettő: karakterkezelés és rss. A karakterkezelés, ahogy most látom, kábé annyiból állna, hogy lehessen \' karaktereket is írni, \\ helyettesítő-karakter nélkül. Meglássuk majd, sikerül-e?
RSS-ből pedig vmi komolyabbat akarok, témákra való lebontással, bár egyenlőre még a rendes sem megy. Illetve még lenne egy-két takarítani-való, mint pl. hogy az itt megjelenő képek még egy árnyalatnyival legyenek szélesebbek, ilyesmi. Nahh, így is sokat beszéltem már, később még jelentkezem...

Aki személyesen ismer engem, az tudja, hogy az egyre elviselhetetlenebb Shake-, és sorozatfüggőségemen kívül újonnan néha-néha felszínre tör a Tisza Cipő-mániám is, egy-egy elmés megjegyzés erejéig, legtöbbször olyankor, amikor cipőkről esik szó. Tény és való, hogy néhány osztálytársam hatására nekem ez a cipőmárka tölti már be lassan-lassan "A" Cipő szerepét, és ezért, akárcsak minden más számomra kiemelten fontos dologért, sokszor őrült vitákat is tudok vívni fűvel-fával.

Tegnap pedig úgy történt a dolog, hogy visszafele a BÚról, a népcsarnok után már apukámmal autóztam a városban, és Ő mondta, hogy akkor most meg fogunk állni valahol. Én először nem tudtam, mire gondoljak, aztán kiszálltunk, mentünk egy-két háztömbnyit, és akkor jöttem rá, hogy az Astorián vagyunk, szóval ez nem jelenthet mást, mint hogy a helyi Tiszaboltba igyekszünk. Be is mentünk, még nyitva is volt. Egyébként feltűnően sok ember volt, még franciák is, pedig róluk már igazán nem tudtam elképzelni, mit keresnek egy magyar handmade-cipő boltjában.

Szóval elkezdtem nézelődni, végre leszűkítettem két-három cipőre, mondtam is az eladó csajnak, hogy akkor valami ilyesmire gondolok. Ő meg megkérdezte, hogy tulajdonképpen hányas is a lábam? Én meg mondom, hogy 44-5-6 körül lehet valahol. A probléma itt bukott ki, mert azok, amiket néztem, már vagy három éves modellek voltak, és egy darabot nem gyártottak le azóta, néhány darab még volt ugyan, de nem az én méretemben. Hát, mit lehet ilyenkor tenni, mondta, hogy akkor nézelődjek arrafelé, mutatta is a polcot a szemközti falon. (Több választási lehetőségem a tépőzáras, ill. a velúr-modellek közt lett volna, de én egyiket sem szerettem volna) Hát, hát, hát, egyik sem volt az esetem, de az egyikkel egészen megbarátkoztam, fehér alapon barna csíkokkal, na mondom jó van akkor. Legyen ez. De nem lett, mert hogy az is elfogyott már. Akkor már nem sok dolog volt, ami ott tartott engem, de azért még gondoltam nekifutok egyszer, és egy hasonló darabra is ráböktem, hogy akkor ebből már csak összekaparnak nekem valamilyet. Hát, össze is kapartak, de a legnagyobb, ami náluk volt is szorított, úgyhogy mondtam, hogy köszönjük szépen, megyek is.

Még búcsúzóul megnyugtatott a kiscsaj, hogy ez az üresség a boltban nem állandó, mert hogy a nyári széria csak limitált-széria volt, és már mindent el is kapkodtak, viszont augusztus közepén jönnek az új modellek, viszont azok "színesek" (értsd: alternes szar) lesznek. Szóval most augusztus közepén visszamegyünk, meglássuk, mi lesz, aztán vagy Tiszában lépek be szeptemberben a suliba, vagy nem. Viszont ha egyszer lesz egy Tiszám, akkor itt a blogon is nyomát fogja hagyni, lesz poszt, meg link a "megarespekt"-felületen, amit most a "...kovi blog" írás fölötti részen képzelek el.

Sokat gondolkodtam azon, hogy pontosan mit is írjak az idei Barátokútjáról. Tavaly ilyenkor napról napról leírtam az akkor számomra nagyon nehéznek sikerült zarándoklat minden napját. De most valahogy azt gondolom, hogy ez Titeket nem különösebben érdekelne, sőt, az igazságot sem nagyon adná vissza, szóval inkább általánosságban mondok egy-két szót. A lényeget úgysem tudom visszaadni, ezt átélni kell

Az egészet a közösség teszi azzá, ami. A hangulatot leginkább idillikusnak, vagy "paradicsominak" tudnám mondani. Mindenki jófej, mindenki boldog, annak ellenére, hogy tényleg nem minden napra jut meleg fürdővíz és habos-babos ágy. Ez az a hangulat, ami aztán hazatérve tavaly is hihetetlenül hiányzott, és hiányzik most is. Talán ez az, ami miatt 100 ember gyűlik össze az ország minden pontjáról, és 10 nap alatt a teljes idegenségből a szoros barátságig jutnak el.

Az idei út témája az "útkeresés" volt, helyszíne a Bükk és a Mátra. Szerintem jóval könnyebb, és kellemesebb volt, mint a tavalyi. Amit érdemes tudni, hogy ez úgy néz ki, hogy reggel 9-től kábé 7-8-ig gyalogolunk egy nap, és körülbelül 3-4 óránként tartunk szüneteket (lazább napokon többször is akár), ilyenkor kiscsoportos beszélgetések vannak (minden napnak van egy témája, és ilyenkor ezeket dolgozzuk fel), vagy pedig ebéd, vacsora, nem ritkán szentmise (katolikus zarándoklat, ugyebár.). Aztán ha elérkeztünk a végcélunkhoz, ott szokott lenni a vacsora, amit legtöbbször sátorállítás, vagy egy tornaterembe való bepakolás követ. Utána a szerencsésebb napokon melegvízes fürdés, és alvás. Persze a napirendet többször is színesíti valamilyen program, például táncház, idén filmet is néztünk, ilyesmi. Vannak ún. kis csoportok, ezek állandóak, szóval mindig van 10 ember, akivel kivételesen jól összebarátkozol a hét alatt. Az én idei csoportom nagyon jó volt, bár igaz volt rá az egész csapatra is igaz katasztrófa, mégpedig hogy jóval kevesebb lány volt, mint fiú

A dologban két nehézség van: Az egyik, hogy könnyen el lehet fáradni benne, egyrészt mert keveset lehet csak aludni, másrészt, mert azért a teljes napon át való gyaloglás nem a legkönnyebb dolgok közé tartozik. A másik pedig a tisztaságra, és a "kultúráltságra" való igényünket szólítja meg: Egy két négyzetméteres helyen élni, úgy, hogy minden cuccod tárolására egy 70 literes táska hívatott, ráadásul néha fürdés nélkül, a szabadban futtában megevett ebédektől - reggeliktől összedzsuvázott ruhában, néha a rátapadt lekvártól ragadó bőrrel... szóval értitek, néha felmegy az ember vérnyomása. De ha valaki kitart, és kellő nyitottsággal kitart, akkor valami olyat adhat neki ez a tábor, ami persze sokkal több, mint egy tábor, ami egész évre kitart. Ezért mentem el én idén is, és ezért fogok elmenni jövőre is

És akkor még egy dolog a végére, ami örömmel tölt el... Van egy olyan szokás, ami nem csak a Barátok útján, de sok helyen máshol is előfordul, ez pedig a "harmónikázás". Aki nem tudja, hogy miről van szó, annak: Mindenkinek van egy névre szóló lapja, és erre minden csoporttárs ráír valamit, majd behajtja, hogy az utána következő ne lássa, hogy mit írt az előző. Aztán otthon az illető kibonthatja és megnézheti, hogy mit írtak neki a többiek. Az öröm része az, hogy tavaly is főleg pozitív véleményeket kaptam, de azért ott voltak az utalások, hogy "Rádió is lehetnél annyit beszélsz", és társai. Mert hát én tényleg sokat beszélek. De megpróbálok változni, mert ez egy hétig még a vicc szintjén is elmegy, de azért hosszú távon eléggé meg lehet utálni egy embert ilyen tulajdonságokkal, márpedig nekem nem érdekem, hogy mindenki megutáljon. Szóval megpróbáltam visszafogni magam, és úgy tűnik sikerült is, mert most már mindenki sokkal jobbakat írt nekem, mint tavaly. ((((: örö\' é\' bódottá\'

Az elkövetkezendő 8 napban (tehát július 10-ig) Gyalogtúrán leszek (Barátok Útja, mint tavaly), tehát nem lesz poszt, hozzászólás, semmi. Sajnos. Utána jövök vissza és megpróbálok még többet írni, mint eddig. Nektek is minden jót, sziasztok!

Oldalak