Tényleg, néha annyira "papírt és ceruzát ragadnék", és írnék egy csomó dolgot. Aztán gondolkodok egy picit, és rájövök, hogy ezt már többezren leírták előttem. Mégis, annyira magaménak érzem ezeket. Írnék arról, hogy nehéz az élet, és hogy hogyan viselkedjünk bizonyos helyzetekben. Vagy, hogy hogyan ne. Meg most más úgysem jut eszembe. De inkább nem fárasztok senkit sem.

1859. november 24-én Charles Darwin publikálta "A fajok eredete" c. művét, melyben - többek között - azt írta, hogy az ember és a majom közös őstől származik. A világ felháborodott, az anglikán egyház hevesen elutasította a művet, mások csak vicces karikatúrákat rajzoltak a biológusról. Aztán, ahogy egyre több szakmabeli jelentett ki hasonló dolgokat, az emberiség elfogadta, hogy talán tényleg lehet valami igazság a dologban, de hát kit érdekel, hogy honnan származunk, a lényeg, hogy mik vagyunk most, értelmes, gondolkodó lények. És az emberek szép lassan lenyugodtak, és visszatértek ahhoz a hitükhöz, hogy mi vagyunk a teremtés koronái, önálló, magunk lábán álló lények, minket nem irányíthat senki és semmi, tök mindegy tehát, hogy honnan is származunk valójában.

Nem sokkal később azonban egy újabb tudós nézetei korbácsolták fel a világot. Sigmund Freud, a bécsi neurológus 1900 környékén azt állította ugyanis, hogy döntéseinket, véleményünket a dolgokról, és viselkedésünket sokkal nagyobb részben irányítják az elfojtott érzelmeink révén bennünk lévő tudatlan emlékeink és érzéseink, mint a magunk tudatos belátása. Vagyis ha meghozunk egy döntést, akkor azt csak 10%-ban tudatosan hozzuk meg, a döntésünkben nagyban befolyásol minket megannyi tudatalatti tényező is. (Innen a jéghegycsúcs-dolog, mert a jéghegynek is csak az egy tizedét láthatjuk.) Ez persze nagyon sértette az emberiség magáról alkotott képét, a saját lábán álló emberről. Freud felfedezése révén létrejött a pszichológia tudománya, az emberek azonban ismét felháborodtak.

Ismerek én is sok embert, akik a pszichológiát egy áltudománynak tekintik (agyturkászás), a pszichológusokat szélhámosnak, gazembernek tekintik, akik nem jók semmire, munkájukat csuklóból elvetik. Aztán vannak olyan emberek is, akik komolyan veszik ezeket a dolgokat. Egyrészt ugyebár vannak maguk a pszichológusok, ők nyilván, de az átlagemberek között is vannak olyanok, akik tisztában vannak ezekkel a dolgokkal, ne adj isten még érdekli is őket / utána is olvasnak. Pedig szerintem ez azért egy eléggé kemény műfaj. Belátni azt, hogy csomó mindent / mindenkit csak azért szeretsz, azért gondolsz úgy, azért vagy róla azon a véleményen, vagy azért döntesz valamiben úgy, ahogy, mert valamilyen sérelem, elfojtott érzelem, stb. ezt a dolgot alakítja ki benned, aztán később, amikor az a valami már nem lesz rád akkora hatással, vagy éppen valami más fog befolyásolni, még jobban, nem egy egyszerű dolog. Gondoljatok csak bele...

Van ez a szólás-mondás, amit egy legyintés kíséretében szoktunk mondani, ha valakinek nem tetszik valami, ami nekünk igen, vagy éppen fordítva. És ez kisebb dolgoknál még meg is teszi, valaki szerint a 7. a legjobb hp-rész, valaki szerint a legrosszabb, legyintünk egyet, ez van, a lényeg, hogy nekünk tetsszen. Persze amikor valamiért hihetetlenül rajongunk, és úgy mondja valaki más a képünkbe, hogy de ez mennyire rossz már, akkor teljesen más a helyzet. Persze attól is függ, hogy mennyire adunk az illető véleményére.

Emlékszem, én anno a Coldplay-el és most a Muse-zal is bepróbálkoztam anyukámnál, nővéremnél, hogy nézd már ez milyen jó, de nem igazán tudtam meghatni őket. Jó, persze anyukám például az olyan emberek közé tartozik, aki a Beatles-nél keményebb[nek ható] zenét már nem visel el, szóval teljesen érthető, de egyes számoknál tényleg meg van ez az "ezért már érdemes volt megszületni"-érzés, és amikor erre mondják, hogy "hát ez nekem egyáltalán nem tetszik", akkor az valahol szar.

És volt már ilyen itt, Pannonhalmán, a moziban is, hogy néztem egy filmet, tetszett, nézte más, azt mondta, hogy ez nagyon szar volt, csak még obszcénabb szavakkal, és akkor néztem, hogy ha egyszer nekem valami ennyire tetszik, akkor hogy a búbánatban van az, hogy neki nem? Tényleg, hogy van ez?

Ha látjuk egy kisgyereken, hogy benne már megvan valami, ami a felnőtté váláshoz kell, mert mondjuk egy-két dologról már van saját véleménye, vagy ilyesmi, akkor előszeretettel kérdezgetjük tőle, hogy "Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?". Persze én is sokszor megkaptam kicsiként ezt a kérdést. Akkoriban még ez nagyon tetszett nekem. Hogy tulajdonképpen az lehet belőlem, ami csak szeretnék, teljesen szabad a választás, lehetek például rendőr, tűzoltó vagy pilóta, de akármi más is.

Persze mostanában már egyre többször teszem fel magamnak én is a kérdést. Így már kevésbé vicces. Tudom, mit sírok én, még van két évem, másoknak sokkal aktuálisabb a téma, de azért nem teljesen. Ezen év végére meg kell mondanom, hogy milyen faktra szeretnék járni, és ha rosszakat választok ki, az egy láncreakciót fog beindítani, aminek a vége vagy az lesz, hogy a társadalom nemdolgozó, haszontalan tagja lesz, vagy dolgozni éppen fogok, csak éppen olyat, amit nem nagyon, vagy akár nagyon nem szeretek.

Ahogy én most látom, nagyjából két dolog lenne elképzelhető nekem: az egyik egy matek-infó vonal. Ebből kisülhet gépészmérnökség, közgazdaságtan, vagy informatika. Nyilván inkább az utóbbi figyel be, de azért azzal nyugtatom magam, hogy ezzel sok irányba elindulhatok. Informatikusra szükség van, legalábbis a Heti válasz egyik számában ezt írták. Szóval, van remény. Annyi a veszély a dologban, hogy az szép, hogy én szívesen elbogarászok itten egy bloggal, vagy valami mással, de az már más kérdés, hogy egy cégben, ahol időre teljesíteni kell, a nap 8 órájában, a hét 5-6 napjában, és az év mittudoménhány hetében... nahh, ez már más tészta. A másik vonal leginkább a pszichológiával fémjelezhető (vagy mondhatnék itt szociológiát is), és persze annak minden ágával. Egyébként sok humánosabb téma is érdekel, de ezekhez igazából nem értek, ráadásul az elhelyezkedésre se lenne sok esélyem, mert pszichológusból is többlet van az álláspiacon. Ezért tettem le arról is, hogy jogász legyek, például.

Hát, most ezt kéne eldönteni. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Ti hogy vagytok ezzel?

Múltkor undorító módon közzéadtam időhiányban egy "fél-bejegyzést", arról, hogy a vonattal való közlekedés (jó esetben) mennyivel környezetkímélőbb tud lenni. Persze felmerülhet a kérdés, hogy de ez miért is jó nekünk (azon kívül, hogy nem tesszük tönkre a Földünket, és majd még az unokáink is tudnak létezni speciális öltözék és oxigénpalack nélkül)? Azért, mert:

Olcsóbb

Akkor egy példa. Tegnapelőtt Buda déli csücskéről el kellett jutnom a Mammutba (Moszkva tér, ugyebár). Meg nem mondom, hogy ez hány kilométer, de ez szabályosan minimum egy átszállással oldható meg, az két vonaljegy (tényleg nagyon, nagyon utálok bliccelni), szóval 640 forint, egy embernek. Mi (öten voltunk) meg gondoltunk egyet, és e helyett mentünk vonattal (jó, nem mindig megoldható, de nekünk pl. nagyon jól jött). Három embernek kellett jegyet venni (többieknek volt BKV-bérlete, és azt Budapesten belül vonatokon is elfogadják - jó tudni), és összesen fizettünk 370 forint körül!! Szóval 3 x 640 = 1920 Ft VS. 370 Ft. Nem mindegy, ugyebár. De szerintem egy 1400 forint körüli Győr - Budapest út is teljesen oké [Vegyük hozzá, diákok vagyunk, szeretünk is annak lenni, mert ugyebár féláron utazunk a MÁV-nál].

Kényelmesebb

A már előbb említett utazás egy korának igencsak megfelelő Siemens-vonattal történt (egyébként Budapest közelében helyi járatokon sok helyen találkoztam már ilyennel), ahol nem az a tömegnyomor volt, mint a buszon, hanem le tudtunk ülni, és szép volt, tiszta volt, öröm volt rajta utazni. De említhetném az aktuális-kedvenc railjet-et is (Budapestről közlekedik Münchenbe, és vissza), ahol már másodosztályon is van konnektor, kocsinként 5 monitoron mutatják a térképen a vonat aktuális tartózkodási helyét, pillanatnyi sebességét, és a következő megállóknál való megállás pontos idejét. A vonat közepén igénybe vehető a Railjet bisztró, van kávé, sütemény meg szendvics, de egyébként ezeket viszik is körbe kis kocsival az egész vonatban. Aztán első osztályon már bőrfotelekkel, wifivel mindez, ugyanezek a székek a premium class-on már meg is masszíroznak, ha éppen arra vágyunk, de ott a bisztrós csajra sem kell várni, az ablak alatti gép rögvest "facsar" nekünk friss kávét, ha megkérjük rá. És hasonló jóságok. Persze az egész nyakonöntve egy kis német alapossággal, már ami a kocsik kialakítását illeti. Teljesen odavagyok azért a vonattal, ha Pannonhalmáról soron kívül kell hazajönnöm, a Győrből Pestre jövő szerelvény mindig számíthat rám (Ez egyébként 400 forintomba szokott fájni, de mivel sokkal gyorsabb is, és az idő pénz, szerintem megéri - és a vonaton fellelhető germánokkal még nyelvtudást is lehet mélyíteni ) Szerintem bizonyos esetekben sokkal jobb, mint az autó vagy a busz, mert három óra után már eléggé kényelmetlen, hogy nem igazán tudsz megmozdulni, és ugyebár vonaton ez nincsen meg (többek között ezért mentünk nyáron vonattal nyaralni is).

Gyorsabb

És akkor megint a cikk elején felvázolt utazáshoz térnék vissza: BKV-val háromnegyed-egy órát vett volna igénybe az út, vonattal ugyanez volt negyed óra. Gyakorlatilag mire észbekaptunk, már szállhattunk le. De vonattal Budapestről ki lehet jutni Győrbe egyórahúszperc alatt, mert a railjet megy százhatvanat is, ha tud, Münchenbe pedig asszem 6 órás az út, mert Ausztriában meg Németországban már van kiépített gyorsvasút-hálózat, és ott bőven megy kétszáz fölött is. Ezt nem is kell nagyon részletezni.

Remélem nem hagytam ki semmit. Titeket pedig kérdeznélek, hogy nektek milyen tapasztalataitok vannak a vonatról és a vonatozásról, szeretitek-e, jobban-e, mint az autót, ilyenek...

Nem kéne nekem közbiztonságról írnom, mert nem nekem való még a politika, mert fiatal vagyok hozzá, mondták már sokan; ráadásul jószerivel mindannyiotok többet mozog Budapesten, mint én (vagy rosszul gondolom, hogy 'Pesten a legdurvább a helyzet?). De most volt egy eset, ami valamennyire engem is érint, szóval ezt most nem hagyhatom szó nélkül. Ráadásul egyébként "sikertörténet" is, szóval valamilyen szinten reménykeltő is lehet.

Még az előző hétvégén (amikor ugyebár Budapesten voltunk osztályszinten) történt a dolog. Budapest, Keleti pályaudvar, este kilenc környéke. Két osztálytársam épp mekiben voltak, indultak volna haza, amikor odament hozzájuk két srác. Egyik srác kérdezi, hogy van-e cigijük [mármint osztálytársaméknak]. Mondják, hogy nincs. Erre csávó már kötekedik: "És ti egyébként ilyen kemény gyerekek vagytok?". Erre már nagyon nem is kellett válaszolni, mert a srácok elég félreérthetetlenül kést rántottak. Persze jött rögtön a duma, hogy ők nem akarnak balhét, szóval ami érték így van, azt most oda kéne adni. Egyik osztálytársam 2500 forintot szánt az életéért cserébe (Az iPodját és a maradék pénzét stílusosan az övtáskában hagyta.), és a másik is valami hasonlót. Persze gyakorlott tolvajok voltak ezek, ilyen könnyen nem lehetett őket átverni, úgyhogy egy rögtönzött motozás során hamar előkerült egy telefon is (az iPodot viszont csodával határos módon nem vették észre - köszönjük az Apple-nek, hogy ilyen vékony eszközöket gyártanak). A jelenet persze hamar lejátszódott [én nem voltam ott, csak mesélték], és utolsó aktusként még azt az (egyébként számomra teljesen érthetetlen) utasítást kapták osztálytársamék, hogy ne merjenek elfutni, mert akkor visszajönnek, és nagyon megverik őket.

Persze ők rögtön elfutottak, amint a tolvajok eltűntek. Utána még este volt feljelentés, sőt, még aznap este el is fogták az elkövetőket (éppen másoknál adták elő újra, immáron sokadszor a mutatványt). Kiderült, hogy a srácok szülei éppen börtönben ülnek, de kis késéssel a fiúk is követni fogják az atyai példát, feltehetőleg két - két és fél év erejéig. A telefont már nem kapták vissza, mert a tolvajoknak néhány óra lefolyása alatt sikerült pénzzé tenniük, de persze mindkét osztálytársam kártalanítva lesz.

Szóval, Budapestiek, vigyázzatok magatokra!

Erre a hétvégére megint ideiglenesen Budapestre jöttünk (eddig majdnem, hogy több hétvégét töltöttem itthon, mint Pannonhalmát, jee), persze vonattal. Magáról a vasútról már korábban írtam egy kicsit, és már régóta szeretném kifejteni, szóval most akkor kicsit rövidebben, hogy még megnézhessük az esti filmet.

Manapság ugyebár az a helyzet, hogy jobbára minden családban van egy, vagy akár több autó is, ami rövidebb-hosszabb utakra jó is, igazán nagy távolságokra meg ugyebár ott a repülő, ami fapados, és olcsó, mert tízezer alatt ki lehet jutni Rómába, és hasonlók. Teherszállításra pedig ott a kamion, nagyobb távolságra meg a hajó, ugyebár. A vasút gyakran elfelejtődik ebben a felsorolásban. Persze ez így nem igaz, de tény és való: sokkal jobban ki lehetne használni a vonatot, mint amennyire az (legalábbis hazánkban) ki van. Pedig a vonat nem rossz. Az autó és a kamion környezetszennyezőek, és akkor a repülőről ne is beszéljünk. A hajóról nem tudok nyilatkozni, de gondolom az sem a legjobb e téren. Ezzel szemben ott a vonat, aminek Magyarországon elég jól kiépített felsővezeték-hálózata van, szóval áramról megy. Ergo károsanyag-kibocsátásról nem beszéletünk. Na mármost az áram jöhet rossz esetben szén-, fa-, vagy valamilyen más tüzelésű erőművekből, és akkor már ugyanott vagyunk mint a többivel, de sok esély van arra is, hogy pl. a Paksi atomerőmű, vagy akár a Dévényi-kapu-féle szélerőművek által termelt áramból. Mindkettő meglehetősen környezetkímélő.

Ráadásul nagyon kényelmes is. Főleg, ha railjet-tel megyünk, mint mi most. Erről egyébként külön ódákat tudnék szólni, de majd máskor, mert tényleg sietnem kell

Visszatértem Budapestre, de a másfél-két nap alatt olyan sok mindent tapasztaltam, hogy itt helyben három-négy bejegyzés betelne vele. Ennek ellenére nem fogok mindent leírni, csak a tegnapi nap egyik kezdő-effektjét.

Aki jár vonattal (tegyétek minél gyakrabban!), az tudja, hogy a nagyobb pályaudvarokon minden tizedik négyzetméterre jut egy kéregető, nem beleszámolva az aluljáróban fekvő hajléktalanokat. Ezek legtöbbször némi aprót kérnek a vonatra, hogy hazajuthassanak, és e mellett mindig kalandos történetekkel is szolgálnak, hogy ezt a pénzt miért nem tudják maguk előteremteni. Persze az ember ilyenkor belegondol, hogy milyen rossz lenne, ha neki hiányozna már csak néhány forint a hazavezető úthoz, és csak az eszünk állít meg, hogy ne toljunk oda egy ropogós bankót. Csak hát már nincs ember, akinek ne lenne átlátszó ez a trükk, és bevenné, hogy a kéregetőnek (akinél egyébként rendszerint semmilyen táska, stb. nincs) tényleg jegyre kell a pénz.

Ami igazán poén volt, hogy tegnap a Kelenföldi pályaudvaron megszólított egy csávó, hogy kirabolták a vonaton, és hogy nincs-e bármennyi apróm. A srác hanghordozása nagyon ismerősen csengett, és hamar leesett, hogy egy hónappal ezelőtt a Déliben is találkoztam ezzel a sráccal, akkor is hasonló problémákkal küszködött, és az elutasítás után is hasonlóan a "Szóval mindenki utazik, de senkinek sincsen aprója" kezdetű hazugságra rávilágító - lelkiismeretre ható frázissal jött.

Vicces lenne megtudni, hogy valójában mire kell nekik a pénz, de valószínűleg sok esetben valami tartozás vagy drog van a dologban, legalábbis szerintem. Ugyanígy érdekes lenne megtudni, hogy mennyi pénzt "keresnek" ilyen módszerrel egy nap, mert az, hogy még mindig ott vannak, azt jelenti, hogy valamilyen szinten hatásos ez az átverés.

Nem túl sok olyan budapesti lakost ismerek, akinek jó véleménye van a BKV-ról. A budapesti közlekedést fújolók miatt pedig már a vidékiek is tudják, ha netán Budapestre vezetnek útjaik, a BKV-tól félni kell. Ez a félelem gondolom én az extra-magas jegyárakból, a lassú járatokból, a hering-stílusú tömegnyomorból, vagy valami egyéb okból fakad. Az meg, hogy néhányan, de tényleg csak kevesen jó véleménnyel vannak erről az egészről, az csak azért lehetséges, mert nem utaznak annyit tömegközlekedéssel. Itt jegyezném meg, hogy úgy-ahogy én is ehhez a réteghez tartozom (mert én is nagyon keveset utazok).

Viszont a mai napom egyik csúcsélménye ugyanúgy a bkv-hoz köthető. Ugyanis ma el kellett mennem a legközelebbi bevásárlóközpontba, ajándékot venni öcsémnek, és nyaralási képeket előhívatni. Az ajándékvásárlás milyenségéből kifolyóan azonban ezt nem tehettem meg családosan, szóval én és a nővérem indultunk el egyedül. Autót vezetni persze egyikünk sem tud, márpedig az öt kilométeres távolságot legyalogolni a tűző napon nem szerettünk volna, szerintem lustaságnak ezt már nem lehet nevezni. Dehát ez 'Pesten nem is lehet probléma, mert hogy van itt nálunk egy ilyen [szó szerint is] drága-jó közlekedési vállalat, aminek a járatai behálózzák az egész várost, szóval gond egy szál se. Csakhogy, a család ingóságát képező vonaljegy-állományt már sikerült elhasználniuk anyukáméknak, amikor a (számomra egyébként rém unalmas) "Mesterségek ünnepe" névre hallgató kéz-, és iparmíves vásárra látogattak el a budai Várba.

Minthogy mi csalni nem szeretünk, mert az milyen csúnya emberi szokás, gondoltuk, elsétálunk gyalog a legközelebbi jegyárus-pénztárba, az csak másfél kilométer, és még útba is esik, probléma egy szál se.

Le is értünk a bódéhoz, persze ki volt írva, hogy zárva. Ezt mi persze meg is értjük, mert hát minek legyenek ott szombaton, amúgy is ott van az automata, minek végezzék még el szombaton is annak a munkáját; mondom, megértjük. Persze az automata más dolog, mint egy embertől jegyet venni, főleg, ha már kívülről látszik, hogy egy régi szerkezet, de azért bepróbálkoztunk egy 5-össel, hátha nem nyeli el. Pénz bedob, automata kiírja, halleluja. 10 es, ugyanez. Még egy tízes, százas, még ez is megy. Na akkor utolsó tételként egy kétszázasat is... kétszázas bedob, kar beakad, pénz beakad. Erőteljes fizikai behatás, pénz bemegy, egy lyukkal alant már esik is ki a többi kíséretében. Halleluja, az elveszettnek hitt pénzünket visszakaptuk, de ettől még jegyünk nem lett, nyugodtan utazni nem tudunk.

Szóval elég annyi a dologhoz, hogy három vonalon keresztül blicceltünk, emelkedett pulzussal és adrenalin-szinttel. És, ha jött volna egy ellenőr, akkor oké, hogy nem lett volna jegyünk, de most komolyan, kinek a hibájából? Mi mindent megpróbáltunk, hogy jegyhez jussunk, de nem ment. Mondhatnák, hogy miért nem vettél jegyet korábban. De most komolyan, aki nem tervez ennyire előre már három nappal, az dögöljön meg? Mert kétmillió emberből nem hiszem, hogy csak néhány van, aki ilyenek miatt szívja meg. Szóval most már én is jobban meggondolom az "Amikor lehetközösségi közlekedés / mert könyezetbarátabb" véleményemet, egyrészt azért is, mert oké, hogy több ember közt oszlik meg; de azért egy busz károsanyag-kibocsáltása az egekben, szóval annyival nem is környezetbarátabb, másrészt meg ha rendszeresen utazik az ember, akkor nem egy ilyen esettel találkozik. Még jó, hogy bentlakásos suliba járok, ott nem kell annyit utazni (cserébe van kismillió hátránya, a többi, kismillió előny mellett, dehát mi nem ilyen az életben).

Még fél éve volt műsor, hogy a Google belép a telefonok piacára. Emlékszem, kiadta a telefonját, de nem volt az a kifejezett kasszasiker, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a Google-nek semmilyen értékesítő hálózata nem volt gyakorlatilag, az egyes felmerülő problémákat nekik kellett volna kezelnie, de Support-juk egyáltalán nem volt. Ugyanakkor nem volt ez arányaiban rossz telefon, és egy mai indexescikk szerint az oprendszer-frissítés után még most is veri az iPhone 4-et.

De mivel a kasszasiker nem jött meg, az egyetlen eredmény az lett, hogy a többi telefongyártó, akik eddig a Google operációs rendszerére fejlesztettek, bedurcáztak. Volt, aki elkezdett saját oprendszert fejleszteni, persze ez nekik sem érte meg, de hát valamivel le kellett állítani a helyükre törekedő Google-t, aki végül meg is értette a célzást, és beszüntette a forgalmazást.

Csak kicsit rossz, hogy ezt úgy állítják be, hogy a Nexus One hatalmas baki volt, mert nem az volt, sőt, még most is az Android operációs rendszer emblematikus rendszere (nézzük meg egy-egy termék mobilra optimalizált változatának reklámját: Az iPhone 3Gs mellett egy Nexus One is mindig feltűnik...). Meg hát én eléggé beleéltem magam, hogy néhány év múlva már Google-telefonnal telefonálhatok, vagy akár Google laptoppal, Google Chrome-on böngészhetem a Google Maps-et, vagy a Gmail-t. Persze egyértelmű, hogy a szoftveres piac fontosabb a Google-nek, és ezért fel kellett adni ezeket az "álmokat"... csak ha meglátom, hogy Google Nexus One, még mindig kicsit sajnálom, hogy az egésznek úgy lett vége, mint a botnak... nem méltó ez ehhez a telefonhoz.

Oldalak